... Versprodukció, költészet, írás ...

Néhány alkotás, vers az érzéseimről, általános témákról, valamint a mindenható Istenről.

Egy új örömhír:

Johanna örök című versem meghallgatható Csankó Zoltán (John Travolta, Patrick Duffy, Gary Sinise szinkron) Jászai Mari-díjas színművész előadásában - klarinét, zongora és orgona kísérettel:

soundcloud.com/ferenc_toth/toth-ferenc-johanna-orok

Kotta-részlet:

_ _ _ _ _

Örömmel jelentem, hogy a Győzelem! című vers is meghallgatható hegedű és hárfa kísérettel, méghozzá Harrison Ford - Liam Neeson hangszínével, Csernák János színművész előadásában:

soundcloud.com/ferenc_toth/gyozelem

Kotta-részlet:

- - - - - - - -

Professional english translation of "Elveszített szép Johannám" / Az Elveszített szép Johannám professzionális, angol nyelvű fordítása:

(Full size: right click - open new window) / (Teljes méret: jobb kattintás - megnyitás új lapon)

- - - - - - - - 

Kotta-részlet:

Immáron zenei kísérettel is meghallgatható az Elveszített szép Johannám című versem!

A Versszínház™ "Én versem" című szolgáltatás keretein belül az előadó Turek Miklós színművész - Zeneszerző: Nagy Lajos
- - - - - - - - - -

Eddig talán a legpozitívabb vélemény az Elveszített szép Johannám-felvételről:

" Ez bűvölet. Keresem a szavakat.

A "Johannás" versed és Turek Miklós orgánuma tegnap este óta fogva tart.
Csak ismételni tudom magamat.

----------------------------------------------------------------------------------

K ö n y v e m b ő l

Ízelítőként az első fejezet (az iniciálék, eredeti betűtípusok nélkül) itt megtekinthető:

www.fredrick-st-claire.com/news/mi-nem-hervad-el-soha-elso-fejezet/

V e r s - v i d e ó i m
 

Megtekinthetők:

www.youtube.com/channel/UCZ8HK9fwPCsBZjsn7Vd5xcA

www.youtube.com/watch?v=1_DGwGdBfLs

Minden itt közzétett művemre vonatkozik:


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

English "positive" poem

Translation of "Parkett":

Parquet

The beatitude in our life
sometimes is just a moment;
but dance vitalizes and gives
pleasure with every movement...
 

"Pozitív" ¤ témájú ¤ verseim:

M E G   I S   H A L L G A T H A T Ó:

www.irodalmiradio.hu/hangtar/?p=781

Eredeti méret: Jobb kattintás --> Megnyitás új lapon
 

Johanna örök
 

A táncok, amíg voltak, elringattál;
ameddig nézem a múlt lapjain
vidám tervünk színehagyott képeit,
körül mást fon karod puha bőre...
az illat, mi rólad szép nyáron áradt:
eltűnt már az üres hófüggöny-télben.
Immáron összhang ural, nem hiénák -
s az érkező új nap üdítő vigasz;
bár megöl hiányod, kiút vagy nekem,
az időtlen lét kulcsa, mely zárat nyit
odafönt a menny vaskos kapuján,
szívem, óh te hölgy: soraim ne szidd!
Lettél ugyanis tetszetős pántlika -
mi több, sírig tartó, becsült ajándék;
egyedül virág oly kihalt lelkemen,
díszem a környék porában szüntelen,
hol őzike fut gyorsan át zöldeken,
várlak ideát... és azon túl. Ámen.

Professional english translation of "Johanna örök" / A Johanna örök professzionális, angol nyelvű fordítása:

Eternal Johanna
 

Dances, while lasted, lulled me,
but as I’m revisiting the faded pics
of our merry plans in the past,
your soft arms entwine someone else…
your fragrance of fair summers was
lost in the empty snow curtains of winter.
Harmony rules me, not hyenas any more –
the coming new day refreshes me;
I miss you dearly but you save me,
giving me the key of timeless existence
which opens the grave gates of heaven above,
do not, my sweet lady, curse my lines!
For you’ve become a pretty ornament –
what’s more, a precious eternal gift;
the only flower on my desolate soul,
my jewel against the dust of my life,
where the deer leap swiftly in green fields,
I’ll be awaiting you on this side… and beyond. Amen.

Győzelem!

Milyen korán azt hittem,
hogy fölaprít,
de jó hírem van:
lelki seb már nem aszít;
kardvirágot nyitnak
felásott sírok,
mindahány kövére
ma dátumot írok;

Eljön most a perc,
mi örök hitet ad,
rögvest belül távozik
foglyul ejtő vad;
szelíd leopárd…
a legfőbb emlék is:
idővel így vajon
táncolunk-e mégis;

Te méz illatú hölgy:
bájos diadém,
vagy pedig urnámon
pihenő krizantém:
úgy örülnék, ha
kezeid foghatnám;
puszilj meg újból:
Elveszített szép Johannám!

Professional english translation of "Győzelem!" / A Győzelem! professzionális, angol nyelvű fordítása:

Victory!
 

I’d been thinking
it would tear me
but the good news is
the wound’s not lethal;
sword lilies bloom
on dug graves and
I’m writing the date
on all the stones today;
 

The time has come,
giving eternal hope,
the ruling beast
is leaving my soul,
a tame leopard…
the main memory:
can time so bring
us a dance still;
 

You honey-fragrant lady:
a lovely tiara,
or chrysanthemum
lying on my urn:
I would be so happy
to hold your hands;
kiss me again:
My lost fair Johanna!

Fogságra ítélve

Szívembe vájta Megváltónk a neved!
S a béke, mi szemeidből ered,
Az lesz, és már akkor is volt börtönöm:
Kitartásod… hálásan köszönöm!

Gyászos ünnep

Amire vágyom: te a síron túl is dőlj rám,
S míg levegőhöz jutok, legyél addig párnám!
Illatod, ha körülleng a hosszú tél is kora nyár;
Vigadjunk az esküvőn, és menjünk nászútra -
Vagy pedig szegfűt hozzál sírom fölé újra!

Főnix

Összekarmolt héjaszárny
vergődik a szirten:
izzó parázs lobban föl
Jászol-szülött frigyben;
hamu száll s reng a zöld:
pár perc múlva belülről
széthasít e fájdalom,
könyvem sorsát, ameddig
láva hull itt felülről:
pernyés úton várhatom!

Körbezár sok bősz hiúz,
nem látok így kiutat:
ijesztőn vad állatok
fenik rám is fogukat,
korcs tényezők szigetén
züllött irány mérvadó
s ilyenkor, mi rejtelem:
én a közel fáinak
lombját e sík létfaló
övén újra perzselem…

Föntebb jutni nem könnyű
oly durvák sebeim;
amely napig többnyire
beforrnak hegeim
töretlen a küzdés,
mint Egyiptom sugarán
tekintély az őr szfinx;
repülök s nem halok meg
ragadozók udvarán:
míg én vagyok e főnix!

A múltbeli jövő

Arcon vágó, édes múzsa:

"Kezdjünk most bármi szép újba!"

Hagyj, óh békén, hisz ez fáj...

"Meddig üldöz mondd, annyi táj?"

Hibáztam, már nem derülhetek!

"Így telnek bús napok, s hetek..."

Én sorvadok, ő vigad;

"Megnyugvást neked hol, ki ad?"

Mi volt, hidd el, úgy sajnálom.

"Tudd, az élet bizony: színes álom!"

Bocsánat... tán lesz?

"Az örökre csodát tesz!"

De hát, ily könnyű?

"Amint hozzád a föld hű!"

Jut érv nálam, sok ezer -

"Szíved hölgye törődik ezzel:"

Eltűnt, nem is látom többé!

"Így válik ám a régi bűn köddé..."

A szeretet erejével

Kényszerít az Isten, hogy írjak…
Feledni már téged soha nem bírlak!
Mint fényes jogar egy hős király kezében,
Úgy csillog szemed a Teremtő szemében…
Óh meg tudnánk nyerni több díszes háborút:
Így esküvőnk ténye a legnagyobb álomút!

Szeretet, hűség, bizalom

Ne máséval üzérkedj - te légy inkább nagy!
Hozd elő, folyvást hívd az embert, aki vagy:
Tudhatják-e ők, mi fog benned születni...?
Bízz, s merj paripádon hős grófként ügetni!

Mondd: meddig még?

Mint lengedező virágpor hűs napfölkelti szélben;
Jöjj vissza hozzám, azt szeretném, imát súgva térden:

Óh, te a finomak ölén is megcsiszolt drágakő;
Frigyünk után, kivel bárhol az Igének szárnya nő,
Ha így hozná a sors, egymásban létezünk - áldom hát:
Miközben tapossuk a régmúlt száműzött lábnyomát…

A legfőbb emlék

Május ölén egy dél-pesti vízparton
Libbenő szoknyákat suhint üde szél,
Míg rövidke utcák bokrai mögül
Törékeny párom itt végső táncra kél;

Mióta lejtjük, szívem az övé, mely
Lány fürgén siet nagyszülei felől,
Akivel szolid nyolcvanöt perc után
Bécs-járat indul el a Népligetből…

Sétaúton Öblünk felé, mikor én
Alkonytájig rőt Zikkuraton ültem,
Vékony kis Újszövetség betűi közt:
Por lesz az erő bezárulva könyvem;

Baljós idők szürke fátyla többé már
Nem jöhet ide, tudom nem is kéred;
Földúlt violák türkiz harcmezőin…
Elhunyt ki nyűg volt: Isten Ferenc véled!

Azt kívánom…

Azt kívánom itt… e méz illatú lánynak:
Puha rügyet hajtson, mert oly szükségem ő,
Mint hegyvidék ölén jó pásztor a nyájnak!

Szívünket figyelő rózsaszín dália:
Könnyeim csurogván ma estig meghalok,
Éjeim meghintő hófehér ánizsa;

Elszakított minket rám borult kőhalom,
Több éven át karmolt fájó küszködésem;
Igazán jövendőnk csak Terád bízhatom!

Elbukva s megtörten jéghalomnyi hónál:
Kimúló testem tőled kapott erőit,
Gyengülő izmokat nem kímélve próbál

Utazni lentről, szűk föld alól egy csillén,
Bár az is oly nehéz, amilyen ritkuló
Köd-képeim során fölsejlik a Tirrén:

Szüntelen tündökölj, csillagfényű tenger,
Folyvást ragyogj te hölgy, ki tüzeim oltva
Részemből máig az első számú ember…!

Azt kívánom én… e hullám-szőke lánynak:
Bimbórügyet hajtson, míg oly szükségem ő,
Mint hegyvidék ölén juhpásztor a nyájnak!

Új lett, ki kőhitben énekli hozsannát,
Így Alfa és Omega, Kezdet és a Vég:
Azt kívánom Tőled… puszild meg Johannát!

Sárgul most az őszi levél

Bűntudatom végül a sírhoz is elkísér,
odáig az ösvény oly megriadt nőt ígér;
csodákat hívhatok fájó hideg nappalon,
átokra ébredünk száznyi sérült hajnalon;
sehol sem találom legfénylőbb kulcsaid,
sok éven át eddig fölnyitottam zárjaid…

még tovább kutatok gyémántlelkű hittel:
ezután, ha nem tudok tűz lenni a télben,
gallyon fekvő porként eltűnök a szélben!

Jámbor szíved ölték arcod hervadt könnyei,
orchideán csüngtek léted méltó fürtjei;
hiányzol te ma is, gyöngéd idők záloga:
ismét ölelj, kérlek, Jézus hímzett bársonya…

Felszáll a köd

Táncos idők elején,
miközben nyitotta szívem rügyeit,
vad sirályként győztük le
borús napok ügyeit;
láng melletti jég,
tűk hegyén is karöltve,
ámde a víz oly szép tüzet
hagyott hátra kiölve;
történetünk szigetén
forrásaink összebújnak,
dühödt vihar utáni
esőszemcsék vízre hullnak;
most, ahogy rég,
egy új világhoz közel járva
engem gyötrő démon:
mint fákon levő hó, ha enyhül;
napsütötte szirten állva
vidám dalom zendül;
ez nyugtató, és amikor már
ijedt őzként
felásott sírok közt nem félek
zord temetőben:
tán visszajön, kit elüldöztem;
én megbízom
a Teremtőben…!

Csöppségeid születésekor

Igyekvő dal, quick-step ritmus
bár nincs többé, de Johanna ( Johanna ),
évek múltán, egy szép napon,
ha gyermeked is foganna ( foganna ):

Örvend az ég, viruljon e Föld,
gospel imák zengjenek ( zengjenek ),
és üdvözlése idejétől
díszes zászlók lengjenek ( lengjenek ),
hisz mennyből küldött jutalom a kisded:
te örömhírnek hangját győzelemre vitted!

Arcom belül reád tekint

Száraz dűne porbuckáin
Csak őt hívom, aki nélkül
Tölgyes vidék szűz lankáin

Ifjú szempár idill-kutat,
Sikerül vagy nem, kitől függ?
Én járom e rögtelt utat;

Lehet pajzsom földig kemény,
Fázó szívem ősz hajnalán
Most úgy érzi semmi remény…

A mi ösvényünk

Téged vár, tudd most is énem,
ódát zeng, hív belül mélyen;
tündérhangod mégsem hallom,
hervad minden pillanatom.

Félve vágyom régóta rád,
ettől fogva nem ér majd vád;
rólad mesél több tíz évszak,
emlék-lángok hozzád húznak,
nélküled hűlt árnyék vagyok,
cédruslombként hóvá fagyok…

életem ily csodás kincse
senki más, csak örökké te:

Szeretném, ha megszeretnél,
itt lennél, és átölelnél,
lágy, érzelmes csókot adnál,
vidám szívtől mosolyognál;
álmaid közt, kéz a kézben,
sok tűnődés tengerében,
itt ülnénk együtt, boldogan.

Ahol viszont nem szerettél,
néha mégis rám nevettél,
ez oly fénylő reményszikra:
talán végül bármit teszünk,
távol egy nap szép pár leszünk...

Repülj!

Néma csönd száll, mert halott a szív, mióta üvölt
egy hang s hiányod perceit könnyezi tétován,
tudd meg, hogy te voltál az első, akit szerettem;
tegnapok szép ágain őt vizslató, kis madár:
inkább repülj, csak repülj… ne fürkészd, s megtalálod!

Szerenád

Dió, ím a héjában... mindkettő szilárd;
amiként tölgy lombján a frissen érő makk,
néhol, igen hasonlít rám s ural engem
kívánatos termés - egy rózsaszín kagyló:
azúr ég szólamát is ágyunkból zengem!

Csodás e hüvely, igaz nem pisztolyra vár;
igézőn csinos hölgy, kitől bokrétaszár
lovagi sisakot harc után ékesít...
láng csap föl s érzem, a dús mámor elragad:
alélunk szinte - bár pitvarom meghasad!

Mennybéli harangok

Elmúlik a fájdalom és aláhull a gyötrés,
változik az idők során a felfrissülő lélek,
nincsen több kín, hol elbukott a háború,
bűnhődik vert áldozat, örülhet a győztes,
hisz elhozta nekünk az örök élet kulcsát!
Romba dőlnek végül foglyul ejtő tegnapok,
föloldják a bánatot vigaszt kérő dallamok;
igazságos Megváltóm üres létem átkarolja,
őszinteség folytán viszályokat kőbe zárva
trónján ülve ítél, Ő imáim, ha megérdemli,
vérző szívem partján a hullámokat eltünteti!
Máig hűen odahív országa szép kapujához;
ezután most lábaink áldott földre lépnek,
hiszen amint követjük égi álmok falujához,
látképek az édenből tüstént visszatérnek:
körbefogják Istenünk angyalok szent fuvolái,
ünnepélyről írnak tündérhölgyek harsonái
dicsőséges muzsikát fénylő liget közepén,
táncolj te is bármeddig jókedélyünk fellegén;
jobb felől az idősek fűre visznek zongorákat,
balról pedig serdülők cserélik a trombitákat;
hátunk mögül érezni sok esküvő készülődik,
az állandó hit gyümölcse Jézus előtt megszületik!
Szellő lenget jónéhány vízpart menti szilvafát,
virágoskert környékez odébb egypár violát;
hintók jönnek távoli, égre néző hidakon,
itt e világ mezején nem szűnik bő vigalom.
Immár mindez tiéd, ha könnyek oltják bűneid,
Krisztustól nyert bizalom szebbé teszi tükreid;
és miközben oly ritka gyűlöletét elveszítjük,
gondviselő szeretetét soha ott fönt nem feledjük…

Függőkerti dél

Eljöttünk mi szebb életért,
    Bánatos könny aludni tért;
Szellőrózsák Isten felé:
    Táruljatok szemünk elé!

Fürj és cinke körbejár,
    Hol virágének szívre száll;
Elbűvöl ma fő szerelem:
    Tőled kapott hű kegyelem!

    Szép ajándék jó útra vitt,
Amelyikből pirulva itt
    Belül rejlik, csak Te látod:
Fölragyog rám kincs-varázsod!

     Ez a szó, ha fülbe jutna
Földi lélek neki örül;
    Csillogván ő bizony tudja:
Kitűnhet a többi közül!

Nézd sok cinke körbejár,
    Mert virágének szívre száll;
Lenyűgöz ma fő szerelem:
    Tőled kapott hű kegyelem…

Megjegyzés: A vers a szeretetről szól, és ebből a - szintén saját szerzeményű - dalszövegből lett átírva:
 

www.fredrick-st-claire.com/news/egy-kis-erdekesseg/

Elmélyült csönd

Mintha tegnap lett volna.
Együtt sétáltunk partján
Az égszínű folyónak,
Melyet úgy hívnak: Duna.

Lánchíd-pillér tövében,
A Vigadó tér után:
Sikertelen vallomás…
Dereng, csak néztem bután

És úgy villant eszembe:
Ím, e páratlan kis hölgy
Áldott szívét az enyém
Nincs mód rá, hogy feledje.

Igen, „hallom”! Elröpülsz
S óh, nem csiripel madár;
Tőled szépül bármely nap -
De ha eltűnsz, mind kopár!

Végül majd egy bús órán
Füledig száll énekem:
S tudd, el fogja regélni
A sosem volt életem…

A hozzám illő

Jön-e vajon még lány, aki szeret:
édeni hölgy: szikrázó csillagfény,
minek híján, ha ő nem volna már
indulhatnék taposni a deret…

Utamon csupán üres kandalló
sötétje bírhat fák törzse mögül,
szobámra nézve győzködni engem:
rút vagyok, mint elfutni sarkalló,

Szürke vidék darvai, hol fáznak -
szárnyatört, nyomorult, kihűlő fél;
de a színe, ha égboltív ragyog,
nyár közepén festői e tájnak;

Mondják: a türelem rózsabimbó,
igen, habár földi órám véges;
rám fogsz lelni, és azután hitből,
közösen, amiként lovashintó:

Ültetni kell szép virágot -
mely azután gyönyörű dísz,
midőn együtt, kézen fogva
építünk föl szebb világot…!

A jószívűség tükre

Fátyolfelhő mily szép álomban pihen fönt az égen,
oly csöndes béke rejtőzik egy csinos hölgy szívében;
derült lélek, örömforrás, ha nézhetjük szemeit:
ott is képes megnyugtatni, hol azt hisszük nincs esély,
ritkán menjünk távol tőle, így örökké van remény!

Közel hozzá kincset érzünk, mely őszintén átölel,
ilyenkor száz csillag ébred, és belőlük fény jön el;
nekünk segít, folyvást éltet, mint virág az illatot:
gátak nélkül kérve minket ő felépít gondosan,
aztán ismét színnel töltve sétál szívünk boldogan…

Elragadó kikelet

Szirmát nyitja
büszkén velünk
épp sok színes tulipán,
illatfelhő jelzi hol van
esély tört hit alkonyán;

virágoznak gólyahírek
nyugodt kis völgy
csermelyén,
lágy nőszirom
hajol mögénk
pompás tavasz kezdetén;

röpül s dalol
bármely rigó
zöldellő fák lombjain,
aztán testük
álmélkodva
pihen szép fűz ágain;

hasonlít e ritka tájhoz
a jószívűség tükre,
pillangóvá érik a szó
mit elhozhatunk tőle:

hűvös, árvult évszakom
kirügyező orgonája,
számos percig bíztató
bölcs igazság koronája;

tovább menni nélküle
oly nehéz
azt nem vitatom,
elszállt idők óráit
beforrva is megsiratom;

fölépített lelkemért
elfolyt már a legtöbb tinta:
hisz döntéseim során
mindörökre ott lesz Kinga…

Reményünk tört szárnyai

Amikor ő reánk tekint, mily álomkép a szívünk:
jámbor lelkű védett ösvény, hol kisdedként járhatunk,
ám ha mégis elfúj a szél, már virrad torz végzetünk:
nem adódik több irány, ahová csöndben szállhatunk;
délutáni napsütésben így elmúlnak árnyaink,
és amíg távol színes virágmezők illatoznak,
közben talán hervadt ágként tovatűntek vágyaink...

Equinoctium

Virul már hűs erdők napfényölelt lombja:
incselkedő mókus rájuk szökdel sorba;
rezdül ím a kocsány bibe alatt épen,
áldjuk meg, mit érzünk, flört utáni éven -
gerlepárként bizony rövid út az Éden…

Átvonul pár felhő odafönt míg hagyjuk:
gond nélkül ma hidd el, úrnő vagy te rajtuk;
názáreti Jézus szíved óvja büszkén,
egünk vize csillog karcsú tőke fürtjén -
s mindeközben maradj szelíd lelkű tömjén!

Megjegyzés: A cím jelentése napéjegyenlőség.

Parkett

Az években a boldogság
néha csak egy pillanat;
de a táncban örömöt ad,
éltet minden mozdulat...

Rideg március

Minek váltunk szét,
ez jó kis talány...
igaz társul hív:
szinte oly parány;
terád hull a szó,
egy bűvös ima -
ritmusod, ha vét!

Biztos, amíg üt
rezgő pitvarod;
incselgő hullám
gitár fodrain:
indulok veled -
talán, míg büszkén,
titokban eljön
azúros neved...!

Szövetség-szonett

Mely házba nem jut enni, csak kenyér:
Sovány vigasz, mint a hívő ledér -
Csábító hölgy, bár tudni férje van;
Így lesz végül több pár is hontalan…

Szomorú, ahol szilárd e korlát,
De ő leírta, ki Földjére tett:
Óvd meg fiú, és őrizd a bordát,
Ami örök, hű társul vétetett!

Asszony, te próbáld azért követni
Szentírásunk ihletett, bölcs szavát:
Legyél inkább értékes, szép karát!

Úgy hidd el nagy kísértőnk érveit,
Ha nem jól döntesz: Lucifer a hős,
Mert bánhatod csúf szíved kényeit…!

A hold könnyei

Mint hullám kavicsot ver a szél fújta víz partján:
Úgy örvénylik bánatom szép neved hallatán!
Erdők lombja hullatná zöldjét, ha tinta lenne,
S az óceán vizének kiszáradna medre…

Addig írnék! Szükség lentről a bűnt eléd hozzam:
Vadászként üldöz oly rég, amit elrontottam.
Engem évek óta már a múlt árnyéka követ,
És ma ez tolja reám a legnagyobb követ!

Látom, egy fényszilánk süvít az esti ég alatt.
Csillagot fed a sötét, csak szürke köd marad;
De mától a hold könnyei csurognak szüntelen!
Eső zuhog. Remény foszlik. Szívem üvegben…

Burok vesz körül: így hol az út megoldást lelni?
Mikor tud a hívő férfi nyugodtan kelni;
Nyári zápor után, mely szivárvány színt ad fölénk:
Bocsáss meg, békülj - s tetteim utasítsd mögénk!

Rövid ima

Bő Istenem, szép Istenem:
Tűnjön távol gúzs-intelem...
Adj egy örök, színes nimfát;
Szüntesd itt meg: arcom pírját!

Béke üljön minden házra!

Béke várjon minden házra,
Kisbabára, víg mamára;

Felvirradván-napnyugtakor

Szívből örülj, rétnyi gyermek;
Kalászmezőn lombdús fenyvek

Mutatják meg igaz álmod,
Ma is muszáj messzi szállnod;

Pitypang-pihével borítva

Napfényfürdő jó életünk:
Látjuk egymást, föléledünk;

Tarts hát össze, Jézus minket:
Öröm-hívott éveinket

Hintsd oly tisztán, amint kérjük

Templom kövén elsétálva:
Béke üljön minden házra...!

Fohász

Óh, teremtő Istenem:
Lásd csak, mi történt velem!
Te is vágyod: szeretem…
Kérlek, add meg őt nekem!
Rózsalugas tövise,
Nem is egy szúr nélküle:
Feleségnek kívánom…
Tedd így szebbé világom!

Szirom keringő

Egy életem s egy halálom:
Szívem hölgyét nem találom!
Jött volna ő, elüldöztem;
Záruljon be fakó könyvem!
Hogy lehetnék „öregember”,
Mátka híján ötvenegyszer…
Időm telik, vágyam örök:
Mennyországi csóközönök
Két hű karod lágy tüzében;
Hívó szemed zöld tükrében
Éned kulcsát megtalálom:
Elringató s puha álom…

Várok, míg lehet…

Zuhog itt eső, kitör a vulkán;
Külön fúj minket süvítő orkán
S megöl a vihar, tán elmos a víz!
Ugye sosem? Szorítva kezeim
Velem jössz, ha kell hófödte sarkig,
Egymást követjük szegfűdús hantig:
Zöld parcellánk oly dicső színére…

Visszaút

Fázom…
Zúzmarás lelki őszben,
Vacog a gyér test
Minden zuga,
S remeg már a szívem!
Derék ifjú volt,
Kit végül hamuvá tört a kór;
Vágyik ő a szépre,
Hol nem tudja elérni:
Bőrét is eladná,
Csak óvják őt szeretni!
Eljár az idő
S lejár, mi adatik:
Az évek során igen,
Csontvázunk hanyatlik.
Így érzek most belül,
De a fő tánc ma kezdődik:
Nem tántorít bánat,
Szomorúság, sem harag;
Élni jöttem s utamon
Fölcsendül még sok harang!

Szirom nélkül

Nincs barátnőm, szép királynőm,
aki ölel oly szeretőn;
kinek tudnék rózsát adni:
viszonzásul csókját kapni…

Nem is volt még liliomkert,
amely nekem örömöt rejt;
én ha járok ily egyedül:
szívem, látni úgy menekül!

Sok tövis kell, mígnem aztán
páromként egy csinos leány
megsimogat oly szeretőn:
mikor jössz el, hű királynőm…

Lélegző csillagom

Mentálisan kimerült a lényem,
Tudom: betűid füzére ápolt,
Mégis szinte alig látni fényem…

Alkalom így kevés volt örülni,
Átütve nyilazott páncél mögül
Életadó támaszod köszöni,
Mely fiúnak fréziája lettél:
Tőlem mától ne félj, nincsen több árny,
Viszont amit csöndes szóval tettél:
Azért sokáig élj, Elillant lány!

Elillant lány

Méltán mi vélhető
elbűvöltél engem,
rétek kis éneklő
cinegéje lettem;
érző szívem bárhol
díszben rajong érted,
egész közel s távol
szeretni fog téged!

Mesés liget

Minden áldott szívből egy új remény jön reánk,
ezért lesz oly szép a lelkünk, ha megpillantjuk őt,
ringató szellőként ölel, mint a fátyol;
célja útján most is könnyű szeretni e nőt,
idővel hát jól érthető: lénye bennünk megállt...

alél sok száz tovatűnt perc, mit oldalán tölthetünk:

tópart keblén virágszirmok csöndben nyílnak,
üde fákon színes hangok együtt hívnak;
némely arcon már a hűség könnye fénylik,
derült égen ott fönt felhők is ezt nézik;
életünk sodrában festjük így e képet,
ritka séták földjén táncolunk ma szépet...

Reményt keltő nyári tél

Mosolyának szelíd fénye itt él velünk:
álmok útján mégis eljön csodás telünk,
kívánt dal szól éveink vágyott ünnepén.

Békül a szív és most örül minden lélek,
ezért lesznek újból évszakok is szépek;
álmélkodva ezernyi gyöngéd hópihén:
testünk ily szent idők lágy tüzében érzi,
angyalok hű szárnya régóta őt védi…
 

"Negatív" * témájú * versek:

Zyklon-B

Megalvadt vér ízében fürdik az alkony…
Már vonat gőze súgja, hogy ritkul az ember;
Éhezik a tömeg, s terjed a kínhalál:
Velő-aszott gyermek itt húst enni nem talál!

Óh: egyúttal férfiak, nők, öregek sem,
Hisz náluk az úton csak fejlövés kegyelem!
Zakatol a mozdony. Hőség, hideg, bármely
Körülmény várja is őket, nincs rajtuk áldás.

Kárhozat, hörgések, űzöttek tébolya;
Mit ér egy ima, hol vesződik több ócska lét:
Puskacső vár? Fajul a sors, ki dönti el…
Álló vagon mögül hányszor lövedék felel!

Haladván fogyunk, mert gyilkos a szörnyű út:
Amint sérült, ki moccan: ez csorbát nyelő kút;
Szükség, ha úgy hozná, vajon másik testből
Ösztöneid mezsgyéin túl falatoznál-e…?

Megyünk… közel az ítélet, Hitler fő pokla -
Auschwitz előtt járó fuvar, görbe sínek:
„Arbeit macht frei”: olvasható a cél kapuján,
Sejthető vagy biztos… jön a hely pusztulni tán?

Lerogyva s gyötörten vizemért kiáltok;
Ájuló társaim, szögesdrót-határok:
Behúzódni látszik a remény függönye,
Nincs tovább! Ami lesz, csupán keserű föld…

Csont-simult láb kúszni próbál a ház felé,
Mi tégla, zuhanyrózsás, de kéménye van;
Ütnek vadul: míg lökve, unszolván „ilyet”
Oda jutsz ma el, hová Adolf küld s fizet!

Jövel Uram! Rohan felénk az utolsó tánc,
Viharfelhők mutatják, itt összedőlt a sánc -
Édesanyánk megszült, hogy ballagjunk a térbe:
Az emberi fertő siralom-gázködébe…

MEG IS HALLGATHATÓ: www.irodalmiradio.hu/hangtar/?p=997

Eredeti méret: www.fredrick-st-claire.com/news/streppado/

Megjegyzés: A vers témája a sorozatos csalódás. A cím (Strappado) pedig egy kínzási módszer. Képen:
https://img.wikinut.com/img/v9t8p6pms2_9mdvm/jpeg/0/strappado.jpeg
 

Megjegyzés: A vers témája a Borderline személyiségzavar. A latin szöveg jelentése: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Megjegyzés: A vers az öngyilkosságra készülőknek próbál reményt nyújtani. Az Agnus Dei jelentése: Isten báránya. A cím pedig hátborzongatót jelent.
 

Fegyházam őrei

Szögesdrót körül mily süvítő a szél,
    ijesztő szurdokban
telihold alján is szörnyű lett az éj.

Erőszakos katonák bőr csuhája fenyeget:

    Rideg szobám kövein
gyarló sereg küldöttei nem ölnek,
    rácsot ütve járnak, míglen
hű Segítőm keresztjei eltörnek!

Hisz exhumáltak csontjai közt

Amidőn az eső kihalt földet mos,
    zavart elme azon töpreng
szomjúzó test miként lehet öngyilkos.

Túlerő szűk helyiséget körülfogja,
    míg óva intve
torz arcú hadvezérük cellám bontja,

De váratlanul eljön

Egy kimerült szökésre tett kísérlet:
    ha elfognak, én föladom…
nekem itt már ez a végső ítélet!

Öleld át szívem

Deus qui potestatem habes
donare vitam post mortem.

                    Amen!

Megjegyzés: A vers témája a magány. A latin szöveg jelentése: Isten, aki hatalommal bírsz megadni az életet a halál után.

Egyedül

Nincs senkim, csupán
Én vagyok, magam!
Kihez jut most el
Oly gyönge szavam…

Mint juhnak pásztor,
Kell a szelídség.
Noha szívemben
Apró gyertya ég!

Szerettem volna
Hitvest, családot.
Több évig e vágy
Hűen parázslott.

De óh, jaj számos
Íz már keserű -
Fejfámra pedig
Szállhat keselyű!

Nagy vulkán tüze
Morajlik bennem:
Hány csókba kerül
Nyugodt víz lennem…

Entitásom kulcsa

A szívünkben élő tűz,
Mi süllyedő vágyat űz:
Önmagunk ellen lobog -
Így ez húsba vájt horog!

Az erőszak ökle

Vigyázzatok! Nem tudni, hogy mikor jön el
S hogyan virrad rátok az utolsó pillanat;
Most úgy látszik, megéritek a holnapot:
De a lélek talán mindörökre itt ragad…!

Korai november

Ha időm lejár, vajon ki fog szeretni
Oly féltőn, mint egy hattyú véd csöpp fiókát,
S párducanya küzd, hogy kölykeit megóvja?

Ha időm lejár, ki tud még rád nevetni
Őszintén szikrázó, gyermeki örömmel?
Ragaszkodnék hozzád tíz erős körömmel!

Ha időm lejár, könnyű talán feledni?
Mi szépet kaptál tőlem: szűz vágyak sora,
Egy szíven lőtt fiú elárvult otthona…

Egy őszinte vallomás

Amint ülök ágyamon, a könnyem csordul már.
Siratom e fiút: őt, kit hanyagolni kár;
Ha nem jut rá idő, hogy bűnömért megbocsáss,
Akkor szíved pitvarában jó mély gödröt áss!
Azután földelj ott engem - fohászt súgva - el,
S így a csellengő vándor még nyugalomra lel...

Ámen

Az áruló bölcsője

Nincs megállás! Úgy, mint egy dögkeselyű, marcangol a kétely.
Rág, csípdes, fölemészt, akár sorvadt szervezetünk a métely.

Károgj, te varjú! Már hallom őket. Jönnek s durván hirdetik,

Hogy világunk földjein a hűség, szerelem, őszinte szó:
Ma e három szürke, árnysötét – mégis tejszínű, fehér hó!
Belül tisztán érzem; pont ilyen a nő újszülött gyermeke.
Biztonságban volt. De ha kibújt, a veszély több, mint kellene…

1440

Mit jelent a perc…
s miről szól az élet:
mikor kerül veszendőbe?
Gyászhír, ugye érhet.

Van, ki örül s lesz, ki őrül,
sok pár tudom, szenved:
lelki harc, csók és vágyözön;
hurrikán fut át a szív-ködön,
pedig rajt’ hegedű
jellemünk óvhatná -
egy kígyó mart belénk,
de ápol a Megmentő!

Pezsdül a lélek, hol szeretik,
viszont míg utálatos:
az emberi élet húrjain
Isten, ha játszik: rettentő…!

Fölgyulladt víz

Születésem óta folyvást
Én keresem az utam…
Igen. Talán földre hullok,
Hisz e holtan szült futam
Jót, azt nem ígér: de később
Hűlt nyomába erednek -
Mint hal máglyafüst-eretnek!

Fárasztó elvi harc

Eső szitál a holdfényű,
csillagos ég alatt…
nem is oly rég az út porán
könnyes ifjú haladt;
egy villám szórja csápjait
keresztül az éjen,
lesújt bizony több is, de ő
tovább dühöng épen;
süvítő szél vihart gerjeszt
űzve a lázongót,
fiúnk míglen küzdi harcát
elátkoz minden jót;
de pirkad már a szép idő
félig… ahogy neki
múltja díszes, jövője torz -
ha sorsát rém vezeti!

Lombhullás

Mi voltam, s ki lettem?
Vajon hányszor nevettem
Őszintén, vidáman, teli:
Hol szívem a lét habját szeli…

Ki voltam, s mi lettem:
Tényleg csúfnak születtem?
Csöndes, halk, elbújó Feri -
Hová jutsz így, te novemberi…

Mi voltam, s ki lettem;
Folyvást csak őt szerettem!
E lány, ha kedvemet szegi:
Bőrömet a föld ázottan fedi…

Fagy menti levendulák

Sírhatok, mint tej híján a gyermek;
Őszi holdsugárban szállingó pelyhek
Üzenik nekem, hogy közelít a dér…
Szívem talán hidd el: aludni tér!

Csöpp idő a távoli múlt rejtekén,
Ahol bár tudtak volna szeretni:
Mégis, csupán gyűlölet voltam én!
Drága Uram, ezt ki fogja feledni…

Bocsássatok meg, akár bűnösnek
A szenvedő áldozat, ki képes rá:
Messzi útra indulok, s mától a
Ködé lesz, ki Teremtőjét vádolná!

Föloldozás

Tovaszáll… mit beszélhetünk:
Láng emészti holt életünk;
Nem jön hozzám arcod bája,
Bús szív gödrén fátyol rája;
Rumbák fénye mind elhagyott:
Tündér-achát, ím ez vagy ott
Parkettszéli gyöngy-fehérben,
Föld alatt is rád szemlélten
Láng nyeldesi holt életünk:
Tovaszállt… mit remélhettünk!

Elfújt lélek

Igyekezd fiam
- súgta nekem Krisztus -
Átvészelni gyötrelmeid
Csontig szúró nyíl-hadát…
Van könnyzápor s lesz is!
Futni kell a sors elől?
Hisz megírták ott fönt:
Ki tetszetős az Úr szívének,
Általa veretik…
Dorgál, nem hagy, ostoroz:
Emiatt szüntelen
Úgy érzem, tán gyűlöl!
Pedig, ha tudnám szeret…
Ha fölfognám, hogy büntetése
Tulajdonképp a jel:
A mindenható rám nevet!
Mert kiket „üt és rúg”,
Biztos az, hogy kedveli…
A Szentírásban rálelünk:
Velem a Krisztus.
Hát ki jöhet ellenünk?
Sajnálom az ösvényt, mi
Ellened járatott;
Siratom az öszvért,
Mely gonosznak vágatott!
Üres vagyok én,
Mint juh nélküli oltár;
Egy tévúton esdeklő áldozat:
Meddig tart így hű lenni,
Kiből zeng több zsoltár…?

Ameno

Őrült vagyok, már őrültnek születtem,
az évek során, míg felnőtté váltam,
csak lelki holtak erőit követtem,
nem is tud szeretni a negatív én…

Pedig erre vágyom huszonhat éve,
nos, idővel kihunyt szemeim éke,
aztán megfulladt szívem düheitől;
akit ugyanez mardos ereiből:
te késő esti órán, ha úgy döntesz
magad ellen fordulsz keserű csöndben,
- ne feledd, a síron túli börtönben
lakásod egy szörnyek uralt, árgus hely -
ha krízisbe jutsz, az előtt imát mondj:
míg fölvirrad, megtaláljon Agnus Dei!

Odalent

Megtépázott, ködszürke őszi táj
Csöndes utcáin sétálok újra;
Beteg vagyok, hisz kertünkhöz érve
Már nem is csak hófödte szívem fáj!

Suhog a szellő… ölel s cirógat,
Ámde virágzó körte bánatom:
Durván feszítő vas; rühes démon
Ijeszt rám s várerkélyről kilógat!

Hiába: elfutni nem sikerült,
Utolért, ki üldözte lépteim;
Amint ordít nagy testű jaguár,
Úgy ő is legalább oly ingerült!

Lucifer kutyái visszajöttek,
Bár meghalok, te viszont ne add föl,
Mert különben láncra verik elméd
Alvilág-uraló szörnyszülöttek!

Megjegyzés: A virágzó körte: nh3cl.blog.hu/2012/07/26/kinzasok_v_viragzo_korte

Amikor én meghalok...

Könnyet hullajt, óh süvít már a szellő,
Rémülve integet s távozik a nyár;
Gaz-földre borul hegyoldali lejtő,
Amelyik bús tövén idült kínom vár!

Megfakult nárciszok vihargyűlt éjen,
Több nyúzott fióka pár üres fészken:
Azt jelenti üdvök ízét elhagyom;
Nem pirkad föl utoljára tegnapom.

Dísznövények, flamingók és őzgidák,
Sovány testű, méla delfin egyedül:
Lásd, ami él elsatnyul vagy menekül;
Ezúttal az eget érik bősz imák!

Tudni kell, szerető jót alig kaptam,
Síromnál nem is kuncog senki rajtam;
Emitt az ördög pallosát élezi…
S eltorzult lelkem Infernó éhezi;

Rubin volt e szív számos kavics mellett,
Borderline-on túl, igen: azon kívül
Szép, zöld zafírok csillogása kellett:
Holt fejdísz válni… ez maradjon hírül!

Az út mögül

Nem leli helyét e világon
hűlt porszemig törve már
gyönge szívem vas kérge,
bandukolván erdő menti
tölgy és füzek lomb-vizén:
könnyem csordul, szűzi én
csüggedt sorsát alig menti;
űzött ifjú ösvénye…
szilánkosra törve már
nem leli helyét a világon!

Hömpölyög hiányod

Sosem leszek boldog ember,
túl feszítő érzelemmel
hordja szívem bűnök súlyát,
ez így megfojt, kínba nyúl át;

Hogyan kéne jóvá tenni,
aztán ismét nyugodt lenni:
úgy, mint csörgedező patak
víztükrén ugráló halak;

Bár együtt léptek lábaink,
miközben régvolt álmaink
elnyűtt bölcsőjét ringatom:
énem bús, pengő cimbalom!

Jégszilánk a tűzben

Egyetlen örömöm a szerda esti Menoire…
Közben fölrémlik egy Majovszky-s Renoir:
Mily szép volt a lány: olyan, mint te Győri Johanna!
Hitben fürdő arcát, Krisztus: hogy feledném?
Oh, jegyes ő - bár zuhan, mint a földre szálló gém.

Rád gondolok, és ott várnék csodát,
Ahol talán a jó Isten se lát;
Fényképeid máig sírva nézem:
Szívem üvölt! Te voltál a fényem…

Uram Jézus, a vágyon túl mondd meg, mi kell hozzá:
Mi kell hozzá, hogy mi ketten párt alkossunk?
Elvinném őt lágy vidékre. Ha kell bús mezőkre,
Csak tudja szeretem, mint hídját alkonyunk!
Hiánya megöl, s bibém az inda tövig folytá…

Hantolás-kísérlet

Túlélem az estét, ki mondja meg,
Virulnak-e másnap fölém
Kertünkből a türkizkék íriszek…?

Látom-e vajon több mirha színét,
Érzem vágykeltő illatuk,
Vagy közel hozom Lucifer szívét;

Mélyülve ihlet-szőtte bölcs szavak,
Óh: sárga, kénes tűzfáig
Visznek ím Hádészt küldő korcs hadak?

Mától, ha elmúlok, mi jön e világon,
Szeretet-szomjas részemről
Kinek rémlik föl becsült eső siváron:

Egy zivatar, mely idestova hullatik ércen,
Hisz csókfürdőid holt kútjában
Viszonzásuk híján szörnyet halok ébren…!

Hegyoldali határok

Tanulj ölve küzdeni,
hősi harcot elnémítva
kegyelmében fürdeni;
sátáni kéz, ha összeroppant
iszony-útra tévedünk,
folyvást kínzó parcelláig
tébolymezőn révedünk;
hisz akitől a leghűbb madár
színes tájon elsuhan,
lelki bajok fertői közt
ingó mezsgyén lezuhan;
úgy vigyázz, életfogytig megkísért
sok hamisság Vezúvja,
de bárhol, ha kell tűr és megóv
törékeny hit kerúbja;
így, ahogy ő, bukkanj te rám
imádatom őrizve:
leendő párom, ha szeretni fogsz
legyél hozzám őszinte;
felhőn s füvön, együtt vagy külön
bármilyen szörnyű csatát vívhatunk:
e földi homály pengéin
mi csak Benne bízhatunk…

Megjegyzés: A vers témája a szellemi harc.

Kísértő múlt

Most úgy érzem, már nem is vágyom senkire,
Tragédiánk óta nem sirongtam ennyire;
Mint hernyóként a pillangó: úgy szerettelek,
De bábom végül elfújták a köd-fagyos telek…

Mi lesz így…

Mi történik, ha letaszít zavarom,
és
Parázsló gyertyát elfújni akarom,
ki
Fog hát idővel síron túl szeretni,
ha
Ideát hosszan megszűnök nevetni?

Eljövendő

Üres itt lám, sok üveg!
Időm hosszát ki toldja meg?
Meddig jár a mutató:
E rücskös úton baktató…

Mondd csak, mikor jön a perc:
A művet záró, éji terc?
Bús harang már nem kondul.
Hisz létem síkja átfordul…

Több szerv közül egy fontosat

Eliszok, tán elittam –
De sorskönyvünket leírtam…
Romba dönthet májzsugor:
Mert örök vagy te mindenhol!

Sötét erők

Alant rejlő
romlott lelkek,
földi nyugra
nem is lelnek;

napfény után
csillag hullik,
vajon reám
együtt ugrik

szellemország
bűvös átka;
tömeggyilkos
legfőbb árja:

vigyed tőlünk
rút mérgeid,
Isten ölje
mart férgeid!

A Mefisto-szerződés

Görnyedt hátú, láva szemű
        Írtózat,
Fölényed, ha le tud győzni:
        Vezetőnk,
Aláírom tűrhetetlen
        Paktumod,
Mert űzve szólít árgus szörny,
        Akitől
Már üvölt e hang: igen, ölj!

Mefisto

Legrútabb szellem,
Ki ádázul szorítja
Égető ostorát,
Önhitten vadászik
Elfajzott földeken,
Romteli utcában,
Kínt rejtő köveken:

Álarcod, ha rám vetül,

Keserű vágyaim
Fölgyújtod, azt hiszed,
De amíg meghalok,
Szárnyra kelt dühömet
Magadhoz nem viszed!

Elfojtva

E múzeumi pár fal között
homályban úszol, dühödt lelkem,
a szürkeségtől alámerül,
már fulladozik gyarló testem;

Siralomház belső terén,
karcsú lábak porszőnyegén
időtlen fogynak perceim,
s dúhiénák ölik egymást
a szörnyű hangok erdein…

Kijev

Ember az emberben
farkasok farkasa...
főbe lövi egymást
országunk több hada;

barikádon épül
ezernyi tüntető
lángokat növesztő
városa erényül;

küzdenek a honért
bátrak és szelídek -
ártatlanul ölik
őt, aki megijedt;

segítő, jó lelkű
polgár is áldozat:
Isten, az álmukat
könnyítsd, ha nőhet fű;

ember az emberben
farkasok farkasa:
békítse ma egymást
országunk több hada!

Eredeti méret: www.fredrick-st-claire.com/news/exorcizmus/

Lenyúzott bőr

Vihar előtt
Nagy óceán
Vize alól
Tüzes vulkán
Mindjárt kitör;
Ilyen vagyok,
Nem változtam:
Börtönbe zárt
Vad kísértet;
Nem futhatok,
Foglya lettem:
Ezáltal most
Ha
Nem kéritek
Lágy szeretetem:
Őrült hitben
Bármely időn
Rátok száll
A gyűlöletem!

Csontig torzult

Hívő Barát, ahol tud
segít nekünk
            megtérni,

Időtálló Hazugság
nem habozik
            felkérni,

Tornácai tövének
őrült falát
            kaparom,

Erős kígyó vágyait
megtöri bús
            haragom,

Tőled kérjük, igaz Úr
megfakult hit
            olvadj el,

Ősi, álnok fő csaló
szögre kúszva
            sorvadj el!

Szörnyű átok

Vérfolyásban tépődve
ijesztő e vágy mi hajt,
szemünk előtt sínylődve
ott látni az összes bajt,
némán süllyed szívemről
zátonyra dőlt holt remény,
arcom áthűlt színekről
tudja nincs már több esély;
láncba kötve fulladok,
attól félek alkonytájt
nemsokára meghalok…

szüntelen sok álomban
ettől tartok legjobban:
ritkán jönnek óhajok,
eltűnnek a sóhajok;
látjuk belül hervadunk,
ezért bízva szárnyalunk:
mert azt hisszük alig fájt…

{ Régebbi versek }

Téli történet

Hegyen, völgyön mély a hó,
Lassan lépked Télapó.
Ősz szakállán dér rezeg,
Hozzád épp most érkezett.
Örül neked, marad még,
Kezében egy ajándék,
Rajta lóg kis cédula:
Szép mikulást Johanna!

                                  2009. december

Emlékezés

Először, mikor megláttalak,
Rögtön tudtam, megtaláltalak.
Megtetszettél, beléd szerettem,
Majd álmodoztam, reménykedtem.

De mind hiába, nem sikerült,
És sok fájdalom előkerült.
Szenvedtem sok mély bánattól,
Menekültem vágyaimtól.
Borzalmas volt, ezt csak én tudom,
Én éreztem, minden haragom.

Voltak azért szép percek is,
Bár nem túl sok, de boldog mégis,
Meg egy mosoly, mi csak az enyém,
Őszinte volt, és mennyei szép.
 

                                   2007. 02. 01.

A mi ösvényünk ("eredeti")

Szeretném, ha szeretnél,
itt lennél, és átölelnél,
lágyan számra csókot adnál,
vággyal telve mosolyognál,
álmaidat elmesélve,
soha minket nem feledve,
itt lennél velem, boldogan.

Azonban te nem szerettél,
néha mégis rám nevettél,
ezzel nekem reményt adva:
talán egyszer együtt leszünk,
talán egyszer szép pár leszünk.
 

                                   2007. 01. 31.

A szirmok


Férfi szavalat:       Eljöttünk egy szebb életért,

                            hol bánat és rossz mind véget ért,

                            virágszirmok mily sokfelé,

                            tartson ma és mindörökké!

Kórus:                  Itt él végre fénye már,

                            hol virágének szívre száll,

                            Téged hív, mert elmentél,

                            de emléked bennünk most is él.

Férfi szavalat:       Őrizzük őt lelkeinkben,

                            nem tűnik el szíveinkben,

                            valóra vált összes álma,

                            ragyoghat hát szép varázsa.

Kórus:                  Itt él régen fénye már,

                            hol virágének hangja száll,

                            Téged hív, mert elmentél,

                            de emléked bennünk visszatér.

Férfi szavalat:       Rejtve nyíló szép virágszál,

                            örökzöld és friss maradjál,

                            száz szirommal illatozzál,

                            soha el ne hervadozzál!

K ö s z ö n ö m   a   l á t o g a t á s t !

• ╬ F S T C ╬ ( Tóth Ferenc )
• Képes oldal

E-mail:

fredrickstclaire@gmail.com