Mi nem hervad el soha - Első fejezet
2014.01.03 11:59
Az a virág, amely a szívből nyílik, nem hervad el soha, ahogy a szeretet sem múlik el, ha lélek az otthona. Mondta mindezt őszinte, gyermeki mosollyal a kis Franco, miközben egy saját szedésű virágcsokrot adott át az éppen a fűben ülő húgának, Marinának. Ott a mezőn, ilyenkor tavasz elején mindig színpompában illatozik a táj. Nem csoda, hogy tudott miből válogatni. A közepén öt szál boglárka, egyik oldalán két pár tündöklő fehér szirom, mellettük néhány pitypang ékeskedett, ami kiegészült három lila ibolyával.
Flowerfield. A hely, ami méltó a nevéhez. Az utcákat szinte mindenfelé virágok, cserjék borítják, a házakon többnyire különféle növények díszelegnek. Még az erkélyekről is kaspók hirdetik, hogy elérkezett a kikelet. Bár ez a község méreteiben korántsem az emberiség fellegvára, lakossága viszont – a többség hívő keresztény – példaértékűen összetartó.
Naplementekor, miközben mindegyikük kint a kertben tevékenykedett, öntözte a gyümölcsöket, vagy épp etette az állatokat, apa és fia között beszélgetés kezdődött:
Leszállt a sötétség, ezért besétáltak a házba. Nem mintha kívül hideg lett volna, hiszen a természetébredés évszakának langyos estéi akár bográcsozáshoz is kitűnő lehetőséget nyújtanak.
A következő két napon átlagosan zajlottak az események. Fölkelés után elsőként tisztálkodás, étkezés, fogmosás és állatetetés; azután lassacskán elindult a család az óvodába, bölcsődébe, illetve a munkahelyre. A szülők szerdán szabadságukat töltötték, ezért volt idejük apró csemetéikkel a földháton túrázni.
Első fejezet
Az a virág, amely a szívből nyílik, nem hervad el soha, ahogy a szeretet sem múlik el, ha lélek az otthona. Mondta mindezt őszinte, gyermeki mosollyal a kis Franco, miközben egy saját szedésű virágcsokrot adott át az éppen a fűben ülő húgának, Marinának. Ott a mezőn, ilyenkor tavasz elején mindig színpompában illatozik a táj. Nem csoda, hogy tudott miből válogatni. A közepén öt szál boglárka, egyik oldalán két pár tündöklő fehér szirom, mellettük néhány pitypang ékeskedett, ami kiegészült három lila ibolyával.
A kis csöppség alig hitt a szemének, egészen meg volt illetődve. Nagy örömmel föltápászkodott, és hangosan nevetve nyúlt a virágokért. Puszit is kapott tőle a testvér, aki ezután vidáman elindult édesanyjuk felé.
Marina léptei során olyannyira bűvölte szemeivel ajándékát, hogy egyszer csak megcsúszott, és a földre huppant. Bátyja azonnal odasietett, hogy fölsegítse onnan. A lányka ekkor hálásan nyakába borult, majd átölelte őt. Mindkettőjükön látszott, hogy igazán szeretik egymást. A szüleikkel sem volt ez másként.
A család délutáni kikapcsolódás céljából, piknikezni jött ide, a községhatáron lévő, elég nagy kiterjedésű domb rétjére. Idillikus hangulat, kedvező időjárás, lágyan fúvó szél, a közelben patak csordogált, a fákról pedig madárcsiripelés fület simogató zenéje hallatszott. Csupa boldogság, ahol a levegőt békesség járja át.
– Dorianne! – szólította szelíden feleségét a férj.
– Tessék Enok, mit szeretnél? – válaszolt a nő.
– Talán most már indulhatunk visszafelé. Mit gondolsz?
– Végül is, jó ideje itt vagyunk már. Milyen lélegzetelállító ez a környék. Akár egy csendélet. Hívom őket, és mehetünk.
Szólt ezután gyermekeiknek, akik rögvest, együtt sétáltak feléjük. Marina, kezében a csokorral és Franco, aki egyik kezével húga kezét fogta, a másikkal pedig örvendezve integetett.
Lassan összeszedelőzködtek, felpakolták holmijukat, kellékeiket, majd elindultak szépen az otthonukhoz vezető, kankalinok és szellőrózsák menti ösvényen.
Flowerfield. A hely, ami méltó a nevéhez. Az utcákat szinte mindenfelé virágok, cserjék borítják, a házakon többnyire különféle növények díszelegnek. Még az erkélyekről is kaspók hirdetik, hogy elérkezett a kikelet. Bár ez a község méreteiben korántsem az emberiség fellegvára, lakossága viszont – a többség hívő keresztény – példaértékűen összetartó.
A szomszédságban, északon helyezkedik el a sok mindent magába foglaló vízparti nagyváros, Griff Walley. Van ott impozáns étterem, dekoratív színház, mutatós múzeum, állatkert, sőt nem olyan régen megnyitotta kapuit a mozi is. Adott a lehetőség szórakozni, főleg a jómódúaknak. Leginkább a városbeliek veszik igénybe, ők szoktak erre-arra járni munka után.
Flowerfieldből ritkán jönnek föl az emberek, mivel nem igazán van ilyesmire szükségük. Kivéve a múzeumot és az állatkertet. Azokba átnéznek, ha úgy adódik, mert kulturálisnak, ismeretterjesztőnek tartják. Még a színház sem túlzottan érdekli őket. Hiszen nekik van saját művészeti létesítményük, alkotás-kiállítóhelyük, rendezett piacuk, de ami a legfontosabb, templomba is akármikor tudnak menni. A Griff Walley-i Imaház és Kápolna összesen csupán heti három alkalommal várja látogatóit. Gyermekek részére az Összevont Községi Iskola állandó ügyességi programokat szervez. Számukra általában elegendő mindez. Ha mégsem, a családok – főleg az ifjoncaik miatt – néha városnéző kirándulásokat szerveznek, ha egyáltalán megtehetik. Ugyanis a központig aránylag drága a buszjegy, nem beszélve az elég borsos árú belépőkről. Ennek ellenére minden járaton van pár utazó család. Nehogy elfelejtsük, hogy a túrákon kívül időnként ügyet is kell intézni, és a főbb hivatalok a városban találhatók. A községben csak posta és egy bank van.
Ebben a Silentlandben rejlő, viszonylag kis lélekszámú falucskában él a hithű, harmincas éveinek közepén járó Enok Pedersoli és családja. Munkáját tekintve hajóértékesítő a Griley vállalatnál, fizetése valamivel átlag feletti. Felesége, Dorianne öt évvel fiatalabb, fölöttébb csinos, barnás szőke hajú hölgy. Foglalkozása foltvarró-hímző. Egész eddigi életében az volt. Amióta az eszét tudja, szereti csinálni – annak ellenére, hogy részéről nagyobb összegű pénz csak elvétve áll a házhoz. A cég, ahol dolgozik, nem fizeti meg kellőképpen, ugyanakkor máshol nem kínálnak hímző állást, így nincs lehetősége kibontakoztatnia tehetségét. Ő azonban kitartó. Esetenként bemutatókat is tart a helyi csarnokban, és mivel kreatívan végzi a dolgát, ilyenkor azért van érdeklődő.
Fiuk, Franco hat éves. Kislányuk, Marina nemrég múlt kettő. Jelenleg az óvodai, illetve bölcsődei társaságban töltik idejük legnagyobb részét, mivel szüleik naphosszat dolgoznak, és nem tudnak mást megkérni, hogy vigyázzon rájuk.
Naplementekor, miközben mindegyikük kint a kertben tevékenykedett, öntözte a gyümölcsöket, vagy épp etette az állatokat, apa és fia között beszélgetés kezdődött:
– Édes apukám! – szólt a gyerkőc.
– Tessék. Mondd, fiam! – felelte.
– Volna egy szerény javaslatom.
– Nos, halljuk! Mi az?
– Szeretnék átmenni a városba megnézni az éttermet, és enni valami olyat, amit itthon még nem ettünk.
– Mégis, mire jó az? Talán rosszul főzök, te csibész? – vágott közbe jókedvűen Dorianne.
– Nem, dehogy! Sőt, kimondottan finoman.
– Akkor?
– Tudod anyu, szívesen elmennék megkóstolni egy ottani ételt. Olyan régen voltunk már ott. Nem is emlékszem, mikor. És Marina is biztosan így gondolja, hiszen ő még nem volt a városban.
– Azt mondod, hétvége felé repüljünk át, és együnk valódi finomságokat?
Mivel rajong a madarakért, állandóan a repülni kifejezést használja. Nagyfokú tiszteletet érez irántuk, mert azok meghódíthatják a messzeséget és a felhőket.
Franco vidáman, helyeslően bólogatott.
– Férjuram, mi a véleményed? Van hozzá elegendő pénzünk? – érdeklődött a nő.
– Tulajdonképpen, miért ne? Ha holnap megkapom azt a kevés kis prémiumot, szombaton ebédelhetünk az étteremben. Amennyiben most nehézségek nélkül kifizethető, akkor útra fel!
– Hát, én nem vagyok oda ennyire a jövés-menésért.
– De édes anyukám!
– Tessék.
– Jézus is egyfolytában úton volt, nem igaz? Akkor mi miért nem mehetünk most át Griff Walleybe, hogy némi finom városi ételt együnk? – kérdezte a fiú kíváncsian.
– Igen. De Ő gyógyított, tanított ám, nem dézsmálni ment utazásai során. – válaszolt Dorianne.
Enok tudta, hogy szerető felesége könnyen engedékenyebbé válik, ha megfelelő, ésszerű érvekkel próbálja meggyőzni. Volt is némi hozzáfűznivalója a témához:
– Te bájos, dédelgetni való hölgyemény!
– Hűha. Ez már rosszul kezdődik. – mondta víg nevetéssel a hitves.
– A Megváltónak elég volt életében egyszer meghalni és föltámadni, mennyivel inkább elég nekünk kizárólag most átruccanni, és ebédelni egy óriásit. Vagy fordítva? – nézett a férfi maga elé, szemöldökeit finoman összehúzva, elgondolkodva.
– Ó, a bölcs, akihez senki sem hasonlítható. – jegyezte meg viccesen a feleség.
– Akkor elmegyünk, anyu? – szólt reménytelien Franco, miközben angyali húgával játszadozott, aki szintén kérdő tekintettel fordult Dorianne felé.
– Nem is tudom, van egy szemernyi rossz előérzetem. Nem lenne jobb mégis Flowerfieldben maradnunk a hétvégére?
– Ugyan, drágám. Legközelebb úgyis Isten tudja, mikor lesz ilyen alkalom. Ezt az ebédet pedig mindnyájan megérdemeljük.
Igyekezett minél jobban átgondolni a dolgot. Végül arra jutott, hogy mivel van pénzük a buszra és az étteremre is futja, helyeselheti az ötletet. Úgysem a felsőkategóriás, kiváltságos étkeket fogják választani. Bár volt valamiféle baljós érzése – nem tudta mitől –, amit viszont sikerült kellően háttérbe szorítania, így ez nem befolyásolta döntésében.
– Jól van, nem bánom. De nagyon vigyázzunk magunkra és egymásra!
– Hú, de jó! – kiáltotta kitörő boldogsággal, Marinát ölelgetve Franco.
A kislány ezalatt vidáman, örvendezve nevetgélt bátyja karjaiban.
Leszállt a sötétség, ezért besétáltak a házba. Nem mintha kívül hideg lett volna, hiszen a természetébredés évszakának langyos estéi akár bográcsozáshoz is kitűnő lehetőséget nyújtanak.
– Na, itt a vacsoraidő! Mindenki asztalhoz ülhet, megterítettem.
– Köszönjük, szerelmem! – kacsintott nejére Enok.
A hálaadó imádság elmondása után jókedvűen elfogyasztották vacsoráikat, ezt követően szép sorjában elindultak fürödni, majd pedig az együttes Bibliaolvasás befejeztével lefeküdni.
– Egy csillag lesz most ágyad az éjjel, mely álomba ringat lágyan a széllel. Átölel téged sugárzó fénnyel, hogy békésen aludhass együtt a széppel. Áldott álmokat kívánok, kincseim! – szólt hozzájuk az ágyon ülve, a szokásos esti puszilkodás előtt édesanyjuk.
Főleg a kis csöppség, Marina olyan természetű, hogy jóéjt puszi nélkül, kiváltképp Dorianne részéről – még a kedvenc plüssmacijával együtt is – egyszerűen képtelen álomra szenderülni. Hiába ad tündéri homlokára Enok, neki anyukájától szintén szüksége van rá. Különösen szeretnivaló teremtés, az nyugodt szívvel kijelenthető.
Ezután Dorianne halk léptekkel átsuhant férjéhez, aki már alig várta őt. Rövid ideig még meghitten ábrándoztak közeli és távoli jövőjükről, végül pár perc elteltével, egymás karjában mélyen elaludtak.
Korábban már emlegették, hogy szeretnének egy harmadik gyermeket – valószínűleg Carlo vagy Charlena névvel –, bár konkrétan eddig nem beszéltek róla. Mindennek megvan a maga ideje. Ezt ők is jól tudták, nem akarták elkapkodni a dolgot. Lehet, hogy több hónap, vagy akár néhány év is el fog telni addig, de ha Isten úgy határoz, akkor a csecsemő egész biztosan meg fog születni.